Ki is vagyok én?

Már egészen gyermekkorom óta vonzott a mítoszok és a történelem világa. Azon gyerekek közé tartoztam, akik görög mitológiai és egyiptomi istenekről szóló könyveket vettek a kezeikbe és a képzelőerőmnek semmi sem tudott határt szabni. Ahogyan a tanulás iránti vágyamnak sem, Így szerettem bele a történelembe, a filozófiába, pszichológiába és a teológiába is.

Habár katolikus keresztény családból származok, olyan közegben nőttem fel, ahol a spiritualitás a mindennapok természetes része volt. Már gyermekkoromban megismerkedtem a tarot kártyákkal, az ingahasználattal, az energetikai gyakorlatokkal és valamicskét a gyógynövények világával, s mindezek nagyban hozzájárultak intuitív érzékenységem fejlődéséhez. Mindemellett mindig is vonzott a történelem, az ősi bölcsességek, a mitológia és a teológia, amelyek később a klasszikus hagyományok, az okkult irányzatok és különféle népi hiedelmek mélyebb tanulmányozásához vezettek.

Kiemelkedően érdekelnek a pogány hagyományok és a különböző kultúrák spirituális rendszerei. Munkám során nem hiszek abban, hogy egyetlen kizárólagos út létezne. Fontosnak tartom a holisztikus szemléletet és a különböző spirituális hagyományok megismerését, hiszen a világ és a mágia egyaránt sokszínű, összetett és számtalan nézőpontból megközelíthető. Nem csoda hát,  hogy gyermekkoromban a pránanadi gyakorlása is része volt az életemnek, amely tovább erősítette a finom energiák iránti érzékenységemet. Tanulmányaim alatt megismerkedtem a buddhizmussal, valamint az egyetemi éveim alatt elmerültem a vallástudományokban, ahol feltárult előttem az animizmus, a modern wicca, a hindu hitvilág, valamint több ókori vallás ismerete is. Igyekeztem elmélyedni a démonológiában, az okkult tanokban és misztérium irányzatokban, mint akár Hermész Triszmegisztos művei. Munkám során kiemelt szerepet kapnak a szimbólumok, az intuitiv érzékelés, az ősi irányzatok rekonstrukciói, de emellett mély érdeklődéssel fordulok a pszichológia, az önismeret és az öntudatosság felé, valamint kiváltképp érdekelnek a keleti és nyugati orvostudományi irányzatok is. 

Hiszem, hogy a valódi megértés alapja a nyitottság, a kölcsönös tisztelet és az a folyamatos tanulási vágy, amely lehetővé teszi számunkra, hogy különböző hagyományokból és nézőpontokból merítsünk inspirációt és tudást.

Tanulmányaim során sok irányzatot megismerhettem s ezek részét képviselte a hellén politeizmus is. Ha be kellene magam határolni egy ernyő alá, akkor azt mondanám, a pogányság keretein belül, hogy politeista volnék. Az elmúlt évek alatt Aphrodité istennő kiemelkedően nagy szerepet töltött be a munkásságomban, nemkülönben az egyiptomi Ízisz istennő, valamint pedig Lilith is. Önfejlesztésem és kutatásaim során igyekszem egyre többet feltárni és megtudni ezen kiemelkedő nők múltjáról a történelmünk feltárásának segítségével.

⋆˖⁺‧₊☽◯☾₊‧⁺˖⋆

Lilith eredete a mezopotámiai démonhagyományokig nyúlik vissza, később pedig a zsidó folklórban és a középkori legendákban vált ismertté, ahol a női szabadság és a társadalmi normákkal szembeni lázadás szimbólumává formálódott. A modern korban Lilith elsősorban spirituális, ezoterikus és neopogány irányzatokban kapott kiemelt szerepet.

Aphrodité kultusza nem merült ki a szépség és a szerelem ünneplésében. Úgy tartják, Cipruson létezett egy misztérium kultusz, amit az ő nevéhez kötöttek. A rítusok pontos részletei mára nagyrészt elvesztek — talán éppen ezért maradt Aphrodité kultuszának egyik legizgalmasabb kérdése, hogy vajon milyen titkokat bízhattak egykor az istennő beavatottjaira.

Az Ezernevű Istennő a mágia egyik legkülönlegesebb ókori alakja. S az Ízisz-misztériumok a görög–római világban az egyiptomi Ízisz istennő kultuszához kapcsolódó beavatási szertartások voltak. Bár elsősorban a görög misztériumvallások, különösen az eleusziszi misztériumok hatását tükrözték, számos elemük az ősi egyiptomi Ízisz-kultuszhoz kapcsolódott.

A rúnák világa

Mielőtt megismerkedtem volna a skandinavisztika világával, már előtte beleszerettem a rúnákba. Itt érdemes elválasztani az elsődleges forrásokat és a modern irodalmat, de egy bizonyos: úgy tartják, hogy a rúnákat nem csak írásra használták, hanem bizony mágikus tudás is rejlett bennük. Egy olyan tudás, melyre még Odin, az Istenek ura is vágyott.

Modern Irányzatok

Habár kiemelkedően fontos számomra a történelmi hitelesség, nem vetem meg az úgynevezett New Age irányzatok megismerését sem. Hiszem, mivel a boszorkányság voltaképpen egy gyakorlat, s tapasztalás útján fejleszthető, mindenki megalkothatja magának a saját grimoire-ját, ahol összegyűjtheti a tapasztalatait, noha a varázslataink, valahol sokszor egy népi hagyományra visszavezethetők. Sőt vannak olyan hagyományok is, amiknél nem is gondolnánk, hogy bizony boszorkányságnak számítanak.

Mi az igazán fontos a munkám során?

  • Neurodivergens barát hozzáállás

  • LMBTQ támogatási terület

  • Nem kell szégyellned az érzéseid

  • Sem pedig a hovatartozásodat

Greek Magical Papyri

Nagyon fontosnak tartom a hiteles forrásismeretet valamint a folyamatos tanulást és fejlődést. Munkám során kiemelt jelentőséget tulajdonítok a történeti hitelességnek és az elsődleges források használatának. Tevékenységem alapját, olykor a történeti forrásokra épülő rekonstrukciós szemlélet képezi, így ilyenkor kutatásaim során elsődleges forrásként támaszkodom a fennmaradt grimoárokra és egyéb történeti dokumentumokra, amelyeket a modern tudományos szakirodalom eredményeivel együtt vizsgálok. 

Nagyon fontos számomra a folyamatos tanulás és fejlődés, bár azt nem hiszem, hogy minden fajta tudást be lehet húzni akár egyetlen papír alá. Mégis, mikor a HarvardX meghirdette azon kurzusát, mely jóslástechnikákra, próféciákra és ómenekre épült, úgy döntöttem, szeretném elvégezni a kurzust és meglévő ismereteimet méginkább elmélyíteni. Így jutottam el oda, hogy 2026-ban elvégeztem ezt a kurzust. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben szeretném még ilyen formában is fejleszteni magam és hálás vagyok azért, hogy részese lehettem ennek a tanulmányi kalandnak.

Eredményeim és képzéseim

Eötvös Loránd Tudományegyetem: Skandinavisztika 2019-2024
Eötvös Loránd Tudományegyetem: Magyar mint idegen nyelv minor
Eötvös Loránd Tudományegyetem:  Kommunikáció és Média 2024-2026
ELTE:  Filozófia kurzus 2020-2021

ELTE: Pszichológia kurzus 2021.
ELTE: Szláv népi mitológiák  kurzus 2022.
ELTE:  Vallástudomány kurzus 2024-2025

ELTE: A bűnbakok pszichológiája, boszorkányperek kurzus
John Academy: Introduction to Mythology, Gods and Heroes (online course) 2025.
Prána Nadi Tanfolyam, 1. és 2. kurzus
Mt. Nysa  Mystery School Ókori papság kurzus

Ízisz és a mágia Egyiptomban self study
HarvardX: Ómenek, jóslatok és próféciák 2026
Alison: Tarot kártya diploma 2026
Cursa: Asztrológia kurzus 2026
Sorbonne University: Art explora kurzus

Deeksha Divine Energy

2019 és 2022 között az Ulfborg nevezetű hagyományörző csapat tagjaként több rendezvényen is részt vettem, közöttük a Magyarországon megrendezésre kerülő MondoCon rendezvényen is, ahol rúna jóslással foglalkoztam a kitelepüléseink során.